Tartsatok velünk felejthetetlen kirándulásainkon! A szervezés a mi dolgunk.

Grandiózus túrák, síelések, fesztiválok, új barátok várnak Rád!

Kedves Barátaim,

útjára indítom honlapom, melynek apropóját az a tény adja, hogy az utóbbi években szervezkedéseim sikerrel jártak, így jónéhány emlékezetes sítúrán vagyunk túl.

Tavalyelőtt Alpe d'Huez és Les 2 Alpes, tavaly kétszer Les Orres, idén pedig Val d'Allos látott bennünket vendégül a francia síparadicsomok közül, illetve jártunk rövidebb gyermekes-tanulgatós sízésen a közeli Salzstieglben. Igyekszem minden túráról képekkel is beszámolni.

2011.03_119.jpg

Most pedig a programok kiszélesedni tűnnek: elhatározásra jutottunk, miszerint a nyár elmúltával meglátogatjuk a jó öreg müncheni sörfesztivált, az Oktoberfestet.

Középtávoli célom viszont, hogy minden évszakra jusson legalább egy közös túra, ahova minden régi és új csapattársat szívesen látunk.

Szumma szummárum lehetsz fiatal, vagy kevésbé, magányos vagy családos, kezdő vagy haladó, síelő és/vagy bulizó, beszédes vagy hallgatag, köztünk jól fogod magad érezni, annyi szent. Ha bármelyik programunk kedvedre való, jelezd azonnal, máris a csapatban vagy! :-)

Üdv,

András 

alim1544.jpg



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 2
Heti: 4
Havi: 19
Össz.: 7 480

Látogatottság növelés
Oldal: Nyitány- miért is jársz itt?
Tartsatok velünk felejthetetlen kirándulásainkon! A szervezés a mi dolgunk. - © 2008 - 2024 - gyerevelunk.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »